Jobb világ Blog

Mikulás csomagolási projekt

2021 dec. 7. | Adományozás

December 1-5 között minden nap, 1-1,5 órán keresztül csomagoltuk az ajándékcsomagokat, melyet 1,5 hónapos előkészületi munkálatok előztek meg.

Vártuk a felajánlásokat, és rengeteg pénzt tett bele a mozgalmunk megálmodója, és felesége is, hogy elérkezzünk odáig, ahol most tartunk, csomagoljuk a végül összesen 560 Mikulás csomagot.

Rengetegen szálltak bele, és támogattak bennünket, hogy közösen tudjunk segíteni.

Minden egyes nap, december első 5 napján szorgos kezecskék dolgoztak azon, hogy több ezer embernek tudjunk örömet szerezni.

Nagyon jó volt ennyi jószándékú, és segítőkész emberrel együtt felkészülni Mikulás napjára.

A csomagosztás pedig ennek a koronája, de arról majd egy másik alkalommal. 🙂 Itt megtekintheted az ajándékozásról szóló bejegyzésünket is.

Segítők, és támogatóink:
– Kis-Balázs István és Polhammer Fanni (Fűtőfólia Magyarország)
– Nemes Gábor (Good People Everywhere)
– Kádár Ferenc és Fekete Viktória
– Szabó Antal és Szabó Szilvi (Tonis Tattoo)
– Vályi Mercédesz
– Soós Dávid (Lead Yourself)
– Kustánczi Lia (Dj Lia)
– Baráth Anita
– Toró Anett
– Hudák Norbert, Császár Patrik, Hegedűs Krisztián (Triost Kft.)
– Bálint Norbert és Hegedűs Fruzsina (Pályázatnekem)
– Honti Zsanett és Tepfenhart Balázs (Bézsé)
– Barát Gyongyi és Barát-Abrams Szandra
– Szabó Attila és Hans Edit
– Pár Erika (Syrup)
– Csörgő Adrienn (FitFight)

Korábbi eseményeink

Korábbi eseményeinkről szóló beszámolóink feltöltés alatt! Látogasss vissza később, és nézd meg, mennyi jót cselekedtünk az elmúlt időszakban…

Kövess minket!

Pin It on Pinterest